Szakok és presztízs
A diplomás szakmák megítélését igen érzékletesen mutatja, hogy az egyes szakokon tanuló hallgatók milyennek érzik a társadalom és a piac értékítéletét. Tíz vezetõ képzés anyagi és társadalmi presztízs-sorrendjének alakulását tekintve láthatjuk, hogy egyaránt jelen van az anyagi vagy a társadalmi alul- és felülértékelés is.
Társadalmi presztízs tekintetében a hallgatók az orvosi és a jogász pályákat kiemelten elismertnek tartják. Az anyagi presztízs megoszlása kiegyensúlyozottabb képet mutat. A hallgatók szerint a jogász, informatikus, mûszaki mérnök és közgazdász végzettségûek anyagi helyzete a legkedvezõbb.
A végzettségek presztízsét tekintve a társadalmi és anyagi szempontok együttjárása vagy éppen eltérése különösen érdekes. Leginkább a jogász pályáról alkotott kép harmonikus, hiszen a hallgatók mind társadalmilag, mind anyagilag nagy megbecsültséget társítanak hozzá. Az orvosi szakma esetében a hallgatók a magas társadalmi elismertség mellett kevésbé kedvezõ anyagi körülményeket látnak. Egyes szakmák – mint a mûszaki mérnök, a közgazdász, vagy az informatikus – magas anyagi megbecsültséggel járnak, ám nem bírnak kiemelt társadalmi presztízzsel a hallgatók szerint. Az értékelésre felkínált szakmák közel felérõl az bizonyosodott be, hogy mind társadalmi, mind anyagi elismertségük tekintetében leszakadtak az élmezõnytõl: sem anyagi, sem társadalmi szempontból nem érzik a hallgatók a pozitív visszajelzést. Ebbe a körbe tartozik az agrármérnök, a tanító, a társadalomkutató, a középiskolai (humán szakos) tanári pálya valamint a természettudós.
Világszerte ismert jelenség, hogy látványos különbséget tapasztalni, ha egyes szakmák társadalmi megbecsültségét és felsõoktatási népszerûségüket vetjük össze. Például a tudósok, ápolónõk, pedagógusok presztízse mindenütt igen magas, azonban mégsem akarnak sokan ilyen pályákra menni. A másik oldalról, az üzletemberek, bankárok vagy éppen újságírók nem kapnak túl sok tiszteletet a felmérések tanulsága szerint, a gazdasági vagy kommunikációs képzések iránt nagy az érdeklõdés. Meglehet, nem vagyunk õszinték magunkhoz sem? Vagy inkább természetes, hogy megfér egymás mellett a két szempontrendszer: a sikeresség és a morális elismerés?