Mire jók a nemzetközi rangsorok?
A felsõoktatási rangsorok az Egyesült Államokban terjedtek el a nyolcvanas évektõl kezdve. Máig a legnépszerûbb köztük a US News and World Report rangsora, amely a második képzési szintet lezáró tanulói tesztek eredményeitõl kezdve a tandíjakon át a kutatási teljesítményig jónéhány mérõszámot vesz figyelembe.
Az amerikai kutatóegyetemeket külön is összeméri a The Center nevû kutatóintézet, mivel a tudományos teljesítményt, az idézettséget, a megszerzett kutatási támogatásokat értékeli.
A német egyetemek szakterületenkénti rangsorát közli rendszeresen a Der Speigel címû hetilap. Módszere egyszerû: az egyetemi presztízst egyetemi oktatók, neves professzorok szavazatai alapján állapítja meg.
Egy másik német újság, a Die Zeit címû napilap közli a CHE (Center for Higher Education Development) rangsorait, amelyek inkább az olyan objektív adatokra alapoznak, mint a publikációs teljesítmény, a minõsített oktatók alkalmazása vagy a végzett hallgatók aránya.
Kelet-Európában a lengyel Perspektywy újság Rzeczpospolita Uniwersytet melléklete közöl ismertebb rangsorokat, melyek ugyancsak presztízsrangsorok, általában fiatalabb oktatók véleményén alapulnak.
A legnagyobb vitát talán az évente megjelenõ sanghaji rangsor váltotta ki. Az értéksorrend szakértõi az egyes egyetemek tanárainak tudományos munkássága alapján készítik el a világ és az európai toplistát, valamint nyilvános statisztikák alapján próbálják lefedni az egész világot.
És még csak a legfontosabb rangsorokat és rangsorolási alapelveket említettük…
Ma már a rangsorok is versenyeznek egymással. A nemzetközi rangsorok módszertan vegyes, szakmai értéke ugyancsak bizonytalan, inkább csak marketing-akció, de igazi kommunikációs kihívás a hátrébb szereplõ egyetemek országainak és a lelkiismeretes szakértõknek egyaránt.